Az európai csillagok születése, avagy az unió történelme címszavakban
Az európai államok egységének ideája, sokkal korábbi gyökerekkel rendelkezik, mint maga az európai unió. Több művész, filozófus és tudós – Dante, Comenius, Kant, vagy Victor Hugo – is megfogalmazta már munkáiban az ideális, békében egymás mellett élő európai államok szövetségének képét.
A XX. Században erre vonatkozóan több terv is született.
A laza kormányközi alapon szerveződő együttműködések azonban nem garantálták a békét és a közös fejlődést, mint azt a II. világháború ékesen bebizonyította.
Következményeképp Európa gazdasági és politikai súlya alaposan lecsökkent, és már akkor látszott, hogy ereje visszanyeréséhez regionális összefogásra lesz szükség.
A különböző kezdeményezések nyomán, elsőként, 1949. május 5-én tíz nyugat-európai ország létrehozta az Európa Tanácsot, mely kormányközi alapon működött, és inkább volt regionális nemzetközi szervezet, semmint integrációs tömb.
Ebben az évben még egy nagy feladat várt megoldásra, a mind problémásabb német kérdés. Ekkorra nyilvánvalóvá vált ugyanis, hogy a német-francia viszony rendezése elkerülhetetlen Európa jövője szempontjából.
Az ellentétet fel kellett oldani, de emellett fontos volt Németország megerősödését folyamatosan ellenőrizni, és kordában tartani. Ekkor merült fel először egy szupranacionális – azaz nemzetek feletti – jellegű intézmények irányította Európa gondolata, mely egyaránt magában foglalná Németországot és Franciaországot.
Az integrációs törekvéseket még tovább fokozták a közép-kelet európai folyamatok, a kommunista rendszerek kiépítése, a Marshall-terv, és az OECD elődjének számító OEEC – Organisation for European Economic Cooperation létrehozása.
1950-ben úgy tűnt az európai integráció építését gazdasági oldalról célszerű megközelíteni.
Robert Schuman, francia külügyminiszter 1950. május 9-én hirdette meg a Jean Monnet irányításával készített, és később Schuman-tervként elhíresült programot, amely lerakta a későbbi Európai Unió alapkövét.
A terv egy francia-német tengely körül szerveződő európai föderáció létrehozása volt. Koncepciójukat arra építették, hogy a szén és acélipar központi ellenőrzése révén lehetetlenné válik az önálló háborús készülődés. Céljuk a német szén és a francia vasérc közös piacának megteremtése volt. Németországban pozitívan fogadták a kezdeményezést, a britek elutasították, míg a Benelux államok és Olaszország jelezték csatlakozási szándékukat.
1951. április 18-án Párizsban tehát megszületett az Európai Szén és Acélközösségről, más néven Montánunióról szóló szerződés, mely 1952-ben lépett hatályba.
1955 júniusában Messinában gyűltek össze a tagországok, hogy megvitassák a gazdasági integráció elmélyítését, kiterjesztését, valamint az atomenergia ügyi és a közös piaci együttműködés lehetséges kereteit. Paul-Henri Spaak belga politikust kérték fel egy olyan jelentés elkészítésére, melyben kidolgozza a vámunióra épülő közös piac kidolgozásának tervét.
A Spaak-bizottságnak sikerült olyan koncepciót kidolgozni, amely elfogadható volt mind a hat tagállam számára, és erősen kerülte a nemzetekfelettiségre utalást. A munka meghozta eredményét.
1957. március 25-én Rómában a hat ország aláírta az Európai Gazdasági Közösséget, és az Európai Atomenergia Közösséget létrehozó szerződéseket, az ún. római Szerződéseket, amelyek 1958. január 1-én léptek hatályba.
A Római Szerződés a Közösség általános céljaként közös piac létesítését, a gazdasági élet harmonikus fejlesztését, az életszínvonal emelkedését, és az államokat összekötő kapcsolatok szorosabbra fűzését jelölte meg.
Az általános cél elérését szolgálták az alábbi konkrét célok: a vámok, mennyiségi korlátok megszüntetése, vámunió létesítése és közös kereskedelempolitika folytatása kívülálló országokkal szemben, az áruk és szolgáltatások mellett a tőke és a munkaerő szabad áramlásának biztosítása, közös mezőgazdasági, közlekedési és versenypolitika kialakítása, jogharmonizáció.
1967-re összevonták, egyesítették az ESZAK, az EGK, és az Euratom intézményeit.
Ettől az időponttól használatos az Európai Közösségek (EK) elnevezés. A hatokból ezt követően hamarosan tizenkettek lettek, előbb 1973-ban csatlakozott ugyanis az Egyesült Királyság, Dánia, és Írország, majd 1981-ben Görögország, Portugália és Spanyolország.
A tagországok az egységes európai piac megvalósulását 1992 december 31-ig akarták elérni. Ez gyakorlatilag a tagállami jogszabályok közösségi irányelv alapján történő összehangolását jelentette. Meg kellett szüntetni a célok elérését akadályozó fizikai, technikai, és pénzügyi jellegű nemzeti korlátokat. Kormányközi konferencián vizsgálták meg, a gazdasági és politikai unióra való áttérés lehetőségét.
1992-ben a hollandiai Maastricht városában tartották meg ezt a konferenciát, ahol aláírták az Európai Unió létrehozásáról szóló szerződést, mely alapvető változásokat hozott az integráció jellegében.
A ma ismert Unió gyökerei tehát nem csupán Maastrichtig, hanem egészen az ’50-es évekig vezethetők vissza.
Jól látható, hogy a II. világháború eseményeinek, gazdasági és politikai következményeinek igen jelentős ösztönző erejük volt abban, hogy ez az egység létrejöhessen. Az Európai Unió nem csupán jogi kategória, hanem politikai fogalom, mely kiterjed emberekre, tőkére, javakra, és szolgáltatásokra. Kormányok feletti szervezet, mely egyre mélyebb és átfogóbb együttműködésre törekszik, többletjogokat biztosít határokon belül és szigorú szabályozásokat alkalmaz határain kívül. Jó döntés volt-e csatlakozni, ezt döntse el mindenki maga!
Magyarország 2004-ben csatlakozott az Európai Unióhoz, ahol az országok a saját önállóságuk megtartása mellett összehangolják gazdasági, és pénzügyeiket, illetve bizonyos mértékig politikájukat.
