Sárguló levelek, szüret, hirtelen jött hideg, borús-esős horizont.
Ezek a szavak írják le a legjobban az időjárást, a jelenlegi hangulatot országunkban.
De nem ilyen szürke a kép a pályázatok területén!
Szerencsére az ősz nem csak a hűvös időt hozta el magával.
A következő hónapok aktuális pályázatiról:
Ismét megnyitotta munkahelymegőrző támogatását az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány.
A rövid határidő és a gyorsan kimerülő keret, ösztönző hatása a vártnak megfelelően alakul.
De még ezzel együtt is, ha legalább 3 főt foglalkoztat, és rendezettek a munkaügyi kapcsolatai cégének, emellett még a válság hatását is megérezte könyvelési adatain, ne vesztegesse idejét. Foglalkozzon a pályázattal, hisz Önnek szól.
A vállalatirányítási rendszer és e-kereskedelem pályázatáról már többször írtam. Ezt a lehetőséget még mindig igénybe vehetik azok a vállalkozások, akiknek gondot okoz jelenlegi ügyfél – nyilvántartási rendszerük, vagy új piacokat szeretnének hódítani az interneten.
A támogatás során igénybe vehető összeg 1 és 30 millió forint, melyet 35-50%-os intenzitással vehet igénybe – településnek megfelelően!
Vállalati CRM-re, értékesítésére, gyártási rendszerére, valamint minden egyéb program bevezetésére igényelhető a támogatás, még ez év folyamán.
Jó hír továbbá az is, hogy még az idén újra megnyitják a gép- és eszközvásárlás támogatását.
A keretet kibővítették, így újult lendülettel pályázhat minden gazdasági társaság, szövetkezet vagy egyéni vállalkozó a 25-50%-os intenzitású támogatásra.
Új vagy 3 évnél nem régebbi gép, technológia vásárlására 1 és 20 millió forint közötti összeg vehető igénybe 2010 év végéig.
És végül, a mezőgazdaságban dolgozók sem maradnak pályázat nélkül.
Október 15-én nyílt meg a mezőgazdasági termékek feldolgozásának, illetve forgalmazásának javítására vagy új termékek, eljárások, technológiák bevezetésére kiírt pályázat. Ennek célja, hogy növekedjen a mezőgazdasági üzem, illetve élelmiszeripari vállalkozás összteljesítménye és versenyképessége, valamint javítsa az élelmiszer-biztonsági és – higiéniai feltételeket és csökkentse a környezetterhelést.
40-60%-os intenzitás mellett lehet igénybe venni 2 és 400 millió forint közötti támogatást.
Tudjon meg minél többet a lehetőségeiről, mérje fel esélyeit, és induljon el a pályázás útján.
A Brüsszel Center Magyar Pályázati Tanácsadó Központ segít Önnek ebben.
B.M.