BRÜSSZEL CENTER

EU PÁLYÁZATOK MAGYARORSZÁGON

Archive for szeptember, 2010

2010. szeptember 14-én ünnepélyes projektzáró rendezvény keretében felavatták a Raynet  Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. új telephelyét Nagytarcsán.

Az uniós vissza nem térítendő forrásból felépített csarnok egy irodaszárnynak és egy összeszerelő üzemnek ad helyet mintegy 650 négyzetméteren.

A majd 50 millió forint támogatást, a Raynet Kft. az Új Magyarország Fejlesztési Terv Közép-Magyarországi Operatív Programja keretében meghirdetett telephelyfejlesztés pályázatán nyerte.

A neves rendezvényre meghívást kapott Ferenczy Károly a Brüsszel Center Magyar Pályázati Tanácsadó Központ értékesítési igazgatója, illetve a nyertes pályázat megírója Szendrei Emma kollégánk.

Örömteli meghívásnak tehettünk eleget 2010. szeptember 11-én Gyöngyöspatán, ahol a helyi egészségház átalakításának, bővítésének valamint akadálymentesítésének lehettünk tanúi.

Az ünnepélyes átadó keretin belül ügyfelünk büszkén átvehette oklevelét a Brüsszel Center és a BrüsszelNet Sales Network Kft. munkatársától.

Sok sikert kívánunk a további működéshez.

Brüsszel Center Kft. és a BrüsszelNet Sales Network Kft. csapata

Csak Cégvezetőknek!

Ha Ön kicsiben gondolkodik, nem olvassa tovább meghívónkat!

Növekedés létezik…
Csökkenés létezik…
Stagnálás nem létezik. – aki stagnál, az előbb-utóbb csökkenni fog.

Ön melyiket választja?

Csak olyan cégvezetők jelentkezését várjuk közelgő találkozónkra, akik komolyan gondolják a fejlődést és növekedni akarnak!

Amiről szó lesz:

  • Hova tovább a magyar piacon? Mivel tud egy cég ma előre lépni?

Előadó: Potencsik Szilárd – aki már több mint 500 céget vitt át fellendülésbe vagy stabilizált.

  • Működési költségcsökkentés az energia oldaláról. Csökkentse termelési költségeit a minimálisra!
    Megújuló energiák használata szinte nulla – igen, jól olvasta – 0 ráfordítással.
    Egy zseniális megoldás!
    Havi energia költségei egy része a zsebében maradhat!

Előadó: Bäck Stefan - Greeenetik Kft és Nagy Pál Sebestyén – bankmenedzsment szakértő

  • És természetesen, mindezt hogyan tudja megvalósítani még kevesebb befektetéssel.
    Pályázatokról röviden, de velősen.

Előadó: Laczkó Csaba Brüsszel Center Kft– terjeszkedési vezető

  • Megismerkedhet a workshop résztvevőivel, bemutathatja cégét, akár még üzletet is köthet!

Ne hagyja ki!

Fontos:
Olyan dolgokról fog hallani, amit hallania kell másnak is!
Hozza el cégvezető ismerősét, barátját!

Időpont: 2010.09.16-a, 15 óra
Helyszín: Brüsszel Center Kft irodaháza: 1142, Budapest, Erzsébet királyné útja 125. (Öv utca sarka)

Kérjük, részvételi szándékát az ugyfeltalalkozo@bcenter.hu mail címen jelezze a résztvevők elérhetőségeinek feltüntetése mellett.

Várjuk jelentkezését:

BRÜSSZEL CENTER
Magyar Pályázati Tanácsadó Központ