Tisztelt Cégvezető!
Laczkó Csaba vagyok, a Brüsszel Center Magyar Pályázati Tanácsadó Központ terjeszkedési igazgatója.
Önök, Cégvezetők közül sokan, a „Pályázat” szót látván körülbelül eddig olvasták a levelem, majd bezárták és egy mozdulattal a szemetesbe küldték egy törléssel.
Pontosan ez az amiért most írok.
Biztosan elege van már a rengeteg kéretlen e-mailből, amit nap mint nap kap, és a napi e-mail olvasását ezek törlésével kell kezdenie. Manapság mindenki el akar valamit adni, és a módszerekben egyre kevésbé válogatnak.
Bevallom, mi is alkalmazzuk az e-mailes kommunikációt az eladásban, de amivel mi dolgozunk, arról meggyőződésem, hogy tudniuk kell Önöknek cégvezetőknek!
Igen, mi egy Pályázati tanácsadó cég vagyunk, vagy ahogy sokan használják, pályázatíró cég.
Levelem célja nem egy promóció, nem magunkat akarom „eladni” és nem valamilyen terméket. Csupán azt szeretném, hogy tisztán lássanak ezen a kusza, szövevényes pályázati piacon, ami ma Magyarországon kialakult.
Mielőtt lényegi mondandómba belekezdenék, egy dolgot szeretnék tisztázni.
Magyarországon ma egyetlen eszköz van, amivel egy vállalkozás legálisan milliókhoz juthat, amit nem kell visszafizetni! Ez az EU-s pályázati támogatás!
Egy vállalkozás kezében ez egy kitűnő eszköz arra, hogy fejlődjön és előnyt szerezzen ebben az amúgy is gyilkos versenyben!
KI KELL HASZNÁLNI!
Rengeteg ügyféllel találkozunk nap mint nap, és őket hallgatva fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy nincs mese, tiszta vizet kell önteni a pohárba.
Megpróbálok pár hasznos tanácsot leírni, amit használni tud, ha pályázatban gondolkodik!
Nagyon sok cég foglalkozik ma pályázatírással. Magyarországon több mint 4000 pályázatíró cég működik. Sajnos az ügyfelek tapasztalatai alapján rengeteg félreinformálás, csalás és „lehúzás” működik ezen a piacon.
Mi a pályázatíró szakmát képviseljük. Ezért akarunk tiszta vizet önteni a pohárba!
Ha kapcsolatba kerül egy pályázatíróval, vegye figyelembe a következő szempontokat:
- A hátteret, a szervezetet
Egy pályázat sikeressége sokkal biztosabb lehet, ha egy szervezet áll mögötte. Ha van megfelelő minőségbiztosítás. Egy pályázati anyag dokumentumok tömkelege, rengeteg hiba lehetőséggel. Ma a pályázatok nagyon nagy része nem nyer formai hiba miatt! A formai hiba a pályázatíró felelőssége. Megfelelő minőségbiztosítás nélkül (ami legalább három ember) nagy az esélye a sikertelenségnek.
Ne spórolja meg magának azt az időt, hogy megnézze személyesen a szervezetet! Igenis menjen el, és győződjön meg róla, hogy kik azok a személyek, akik munkáján fog múlni több millió forintja!
- A referenciát
Mindig nézze meg a tanácsadó cég referenciáit. Persze messziről jött ember azt mond, amit akar. De azért nézze csak meg! Nem gondolom, hogy sikerességi százalékokkal kellene bárkinek dicsekedni! Úgy sem tudja leellenőrizni.
Kérjen referenciát, hívja fel!
- A tájékoztatás minőségét
Rendkívül fontos a tájékoztatás. A pályázati kiírások több száz oldalasak is lehetnek. Önnek tudnia kell minden olyan dolgot, ami a jövőbeli működését befolyásolhatja. Meg kell ismernie a pályázás minden előnyét és hátrányát. Nem csak a szép dolgokat…
De ez nem az Ön dolga! Ön foglalkozzon cége fejlesztésével. Egy tanácsadó dolga többek között a megfelelő, korrekt tájékoztatás.
- A garanciákat
Egy pályázatírónak garanciát kell vállalnia a munkájáért! Persze itt nem arra gondolok, hogy nyer vagy nem nyer a pályázat. Ha sajnos nem nyer egy pályázat, a kérdés az miért? Formai hiba esetén kell hogy legyen garancia, hiszen az pályázatírói felelősség!
- Árak
Szándékosan hagytam a végére, mert úgy gondolom, nem ár alapján kell hogy döntsön. Persze fontos, és fontos az is, hogy reális legyen. Ma a pályázati szakmában, egy jól szervezett, sikeres, stabil cég kb. 5-10% közötti sikerdíjat kérhet el, egy pályázat elnyeréséért. Találkoztam olyan tanácsadó cégekkel, akik 15-20%-sikerdíjat kérnek. Ez nem reális ellenérték csak a pályázat elnyeréséért!
Vannak olyanok, akik 1-2-3%-os sikerdíjakkal dolgoznak. Értem, hogy ez Önnek esetleg jó lehet, de ezért az árért hogyan tud önnek biztonságot adni egy tanácsadó, illetve milyen felelősséget vállal? Hogyan tudja biztosítani azt a hátteret, ami a pénzéhez juttatja? Ez sem reális. Legalábbis hosszútávon.
VIGYÁZAT!
A sikerdíj alapja csak az elnyert összeg lehet!
Sajnos vannak olyanok, akik a projekt értéke után kérik el sikerdíjukat!
Mi köze van a pályázatírónak egy pályázó vállalkozás leadózott pénzéhez? No Comment…
Néhány olyan jellemző, amivel ha találkozik, messze kerülje el a szóban forgó tanácsadó céget:
Ezeket azért írom le ilyen kategórikusan, mert azt látom, hogy nagyon sok cég belefut csalókba, „lehúzókba” amivel egy életre elmegy a kedve a pályázástól. Én ezt a szakmát képviselem és kötelességem, hogy megpróbáljak egyértelmű helyzetet teremteni.
- Pályázatfigyelés pénzért (előre)!
Nevetséges! Mindkét fél érdeke. Egy tanácsadónak is ugyanolyan érdeke, hogy figyelje ügyfelei lehetőségeit! Ebből lesz munkája!
- Pályázatfigyelés pénzért (előre) és majd megírunk 1-2 pályázatot egy két év alatt!
Nevetséges! Majd megírunk két pályázatot egy év alatt? Milyen pályázatokat? Milyen témában? Egyáltalán szüksége lesz a cégnek rá? Tud fejleszteni? Alkalmas lesz a pályázatra? Tovább nem is sorolom. Szerintem érthető. No comment…
- Előre 1-2 millió forint, amit majd beszámítunk.
Hihetetlen, hogy sokan bedőlnek. Értem, hogy a munkának értéke van. Azt is értem, hogy a komoly szándékot ki kell mutatni. Azt nem értem, hogy miért ekkora mértékben?
- Megírják a pályázatot, de a lehívást már nem vállalják.
Egy pályázatot valószínűleg egy ember is meg tud írni. Aztán, amikor nyer, vagy nem nyer felvette a sikerdíját és már el is tűnt!
Sajnos, mindenkit ki kell ábrándítsak. Egy pályázati projekt nem a nyerésig tart, hanem ott kezdődik. Pénzt, kedves vállalkozó, csak akkor fog látni, ha meg is valósítja a projektjét, és az a pályázati hatóságnak megfelelő adminisztrációval alá is van támasztva. Erre már nem sokan lehetnek képesek (legalábbis egy pár fős szervezet nem). Nagyon nagy gondba tud kerülni egy cég, ha megvalósít egy projektet – számítván arra, hogy sok milliót fog kapni – és egy fia vasat sem kap, adminisztrációs hibák miatt, vagy csak évek múlva kapja meg a pénzét.
Van pár stabil, jól szervezett cég a pályázati piacon, akikhez bátran lehet fordulni. Mögöttük szervezet van, hatékonyabban és csekély hibaszázalékkal dolgoznak mint a többség.
Lehet, hogy többe kerül. Ne sajnálja azt a pár sikerdíj %-ot! Erre csak egy nagyon jó hasonlatot tudnék leírni:
Ha valaki megspórolja az autóján a négy téli gumit, és télen az árokban köt ki, akkor bőven becserélné a kárt a téli gumik árára.
A négy téli gumi az, ami biztosítja, hogy az ember célba is ér az úton melyen elindult.
Remélem leveleim hozzásegíti Önt ahhoz, hogy jól tudjon dönteni pályázati tanácsadója megválasztásában, és ne fusson bele azokba a hibákba, amikbe sokan már belefutottak.
Zárásképpen csak azt tudom mondani:
PÁLYÁZZON, PÁLYÁZZON és PÁLYÁZZON!
Miért?
Mert ez a pénz a mi adónk!
Mert ezt a pénzt nem kell visszafizetni!
Mert már nincs sok idő – 2013-ban Magyarország felzárkóztatására szánt program befejeződik!
Ne várjon kedvezőbb konstrukciókra – már csak 2,5 mrd- forrás van!
PÁLYÁZZON, PÁLYÁZZON és PÁLYÁZZON!
Várjuk hozzászólásait, üdvözlettel:
Laczkó Csaba
Terjeszkedési igazgató




